Kézilabda Live

Jordovic helyett Buday

Egyesületünk vezetése december 1-jei hatállyal felmentette vezetőedzői tisztségéből Vladan Jordovicot, feladatkörét a csapat másodedzője és irányító poszton játszó játékosa, Buday Dániel látja el.

Vladan Jordovic 2013-ban vette át az NB I-es felnőtt csapat irányítását, korábban nyolc évig az első ligás RK Jugović Kać trénere volt és a szerb felnőtt válogatott másodedzőjeként, valamint a szerb mediterrán válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett. 2010-ben az év edzőjének választották Szerbiában. Kézilabda mesteredző, aki az újvidéki egyetemen is oktatja a sportágat. Irányítása mellett szép sikereket ért el egyesületünk, 2014-ben a csapat a nemzetközi színtérre léphetett, ahol az EHF-kupában a harmadik körig menetelt. 2015-ben a gárda az NB I felsőházába jutott, a végelszámoláskor pedig a bajnokság előkelő, 6. helyén végzett.

Buday Dániel szintén 2013-ban csatlakozott együttesünkhöz. A 93-szoros válogatott irányító a Pick Szegedben kezdte a pályafutását. Nem volt véletlen, hogy a kézilabdára talált, hiszen édesapja, Buday Ferenc egykor a Szegedi Volán válogatott játékosa volt chine viagra. A „kis Buday” a Pickben lett jegyzett játékos, már fiatalként sok sikert ért el. Ezután következett egy veszprémi kitérő, később külföldön is kipróbálta magát, többek között a német Löwen együttesében szerepelt. 2011 nyarán tért vissza a Pick Szegedhez, majd következett Orosháza, ahol három éven át az NB I-es együttes csapatkapitánya és az ifjúsági csapat edzője volt. “Tervezem, hogy továbbképzem magam, hogy később esetleg felnőttedzőként is dolgozzak. Úgy gondolom, hogy sok helyen játszottam és szereztem tapasztalatot, amit a későbbiekben hasznosíthatok.” – nyilatkozta Buday 2013 májusában.

– A felnőtt együttestől jobb teljesítményre számítottunk, a feltételek adottak voltak, a csapat és az edző minden segítséget megkapott a munkájához, de sajnos az elvárt eredmények elmaradtak. Ezért az elnökség felmentette vezetőedzői státuszából Vladan Jordovicot, de a klub berkein belül tovább folytatja tevékenységét, a jövő héten ülünk le további egyeztetés céljából – mondta a váltás hátteréről Vajer Tamás, az OFKSE elnöke. – Nem haraggal váltunk meg tőle, továbbra is fenntartjuk, hogy Vladan Jordovic értékes szakember, az utánpótlás területén számítunk a tapasztalatára, szakértelmére, van tennivaló bőven. Buday Dániel már régóta erre a pályára készül, idén pedig megszerezte a kézilabda szakedzői képesítést is, a bizalmat megkapta az egyesület vezetésétől, innentől az ő kezében van a sorsa, mennyire tudja felépíteni, újjáépíteni a csapatot.

2016_04.jpg

hird