Kézilabda Live

Mahé 2018 júliusától a Telekom Veszprémben

Klubunk és Kentin Mahé között született megállapodás értelmében, az irányító 2018. július 1-től 2021. június 30-ig veszprémi színekben folytatja pályafutását.
A balszélsőként is bevethető játékos 1991. május 22-én született, 186 cm magas és 81 kg súlyú.
Gyerekként az AS Monaco és az ASPTT Nice csapataiban szerepelt, majd 2000-ben került a TSV Bayer Dormagenhez, ahol édesapja, az 1992-ben olimpiai bronzérmes és 1995-ben világbajnok, 297-szeres válogatott Pascal Mahé is az edzője lett.
2008 óta játszik Bundesligában, ahol első csapata a DHC Rheinland volt. 2011-ben igazolt a Gummersbachhoz, amellyel első évében a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjébe jutott. 2013 és 2015 között a HSV Hamburg együttesét erősítette, jelenleg pedig Flensburg-Handewitt gárdájában játszik, amelynek ő a leggólerősebb játékosa a Bajnokok Ligája idei szezonjában.
Franciaország junior válogatottjának tagjaként a 2010-es junior Európa-bajnokság legértékesebb játékosa lett, emellett Gasper Marguccsal holtversenyben ő lett a torna gólkirálya. A felnőttek között pedig már egy Európa-bajnoki címnek 2014-ben, valamint két világbajnoki címnek is a részese volt, 2015-ben és 2017-ben. Utóbbi, most januárban megrendezett torna 13. legeredményesebb játékosa volt, 37 gólt szerezve. A tavaly nyári, riói olimpián ezüstérmes lett hazája válogatottjával.

A további játékos igazolásokat illetően a Klub sajtótájékoztató keretében értesíti a közvéleményt a jövő hét folyamán.
(Vesszprém)

hird