Kézilabda Live

Fehéroroszországba utazik a Veszprém

Szombaton a Meshkov Breszt vendégeként lép pályára a Telekom Veszprém a VELUX EHF Bajnokok Ligája 3. fordulójában. A mérkőzés 16:00-kor kezdődik, de a Sport 1 már 15:30-tól élőben közvetíti.

A Bresztet már jól ismerhetjük a 3 év SEHA Liga után, azonban az európai kupasorozatban még sosem találkoztunk velük. Utoljára a dél-kelet európai bajnokság Final4-jának elődöntőjében csaptunk össze, ahol büntetők után 33:31-re nyertünk, és jutottunk be a döntőbe. Akkor Ilic 7, Gajic 5, Sulic pedig 4 gólt szerzett.
A tavaly a legjobb 16-ig meneteltek a Bajnokok Ligájában, ahol a Flensburg dolgát nehezítették meg. A németek oda-vissza tudták verni a fehéroroszokat, azonban a hazai meccsen 2, az idegenbelin pedig csak 1 góllal nyertek. A Breszt a csoportkörben 5 győzelem mellett, 4 döntetlent is elért, valamint 5 alkalommal hagyta el vesztesen a pályát. Legjobb góllövőik a 81 gólos Rastko Stojkovic, a 76 találatos Dainis Kristopans és a 45 gólos Iman Jamali voltak.

A SEHA Liga előző kiírásában bejutottak a Final4-ba, ott azonban a már említett büntetőpárbajban elvéreztek velünk szemben. A bronzmérkőzésen 23:19-re legyőzték a PPD Zagrebet, így harmadik helyen zárták a bajnokságot.

Szombati ellenfelünk gólgyárosai elhagyták a csapatot a nyáron. Dainis Kristopans a Vardarba igazolt, Iman jamali pedig visszatért a Veszprémhez. Rajtuk kívül a BL-ben 45 gólos Vladislav Ostroushko a Schaffhausenhez írt alá, valamint a 26 gólos Pavel Atman is távozott, Hannoverbe tette át székhelyét. Rajtuk kívül eligazolt még Alexander Tiumentsev a Bukarestbe, és Maxim Babitsev a Motor Zaporozhyebe. Érkezett erősítésnek Petar Djordjic a Flensburgtól, Vid Poteko a Celjétől, Konstantin Igropulo a Koldingtól, Aleh Astrashapkin a Csurgótól, Artiom Selviasiuk Mezőkövesdről, Ivan Matskevich a Bukaresttől, Alexander Skhurinskiy a Krasnodartól és Pavel Horak az Erlangenből.

Az „Építők” a Bajnokok Ligájában utoljára, egy nagyon izgalmas találkozón, 1 góllal győzték le a Flensburgot, előtte pedig a nyitófordulóban a Celje ellen nyertek idegenben 31:39-re. A K&H Ligában legutóbb Vácon léptek pályára ahol 18:36-os eredmény született a javunkra.
(Veszprém)

hird