Kézilabda Live

Veszprém – Schaffhausen meccs előtti nyilatkozatok

“A saját közönségünk előtt mindig élmény játszani.”

Szombaton 17:30-kor ismét Bajnokok Ligája mérkőzést rendeznek a Veszprém Arénában. A Telekom Veszprém vendége a Kadetten Schaffhausen lesz. A meccset élőben közvetíti a Sport1 csatornája. A találkozóra készülvén vezetőedzőnket és három játékosunkat kérdeztük meg.

Xavi Sabaté: Ez lesz az első hazai meccsünk a Bajnokok Ligájában, amire nagyon keményen készült a csapatunk. Reméljük, hogy több játékosunk is újra bevethető lesz sérülését követően, így ezáltal nagyobb rotációra lesz lehetőségünk. Úgy gondolom, hogy a Schaffhausen egy remek együttes, nem véletlenül került a felsőtáblára, hanem azért, mert ezt a teljesítményével kiérdemelte. Több kiváló játékos is van a csapatukban, köztük olyanok is, akiket jól ismerhetünk. Ilyen játékos Császár Gábor, aki remek formában van, az első fordulóban nagyon jól játszott. Óvatosnak kell tehát lennünk, a legjobbunkat kell nyújtanunk a győzelem megszerzése és a csapat további fejlődése érdekében.

Nagy László: Visszatér a Bajnokok Ligája a Veszprém Arénába, biztos vagyok benne, hogy nemcsak mi, hanem a szurkolóink is nagyon várják már. Hazai pályán, a saját közönségünk előtt mindig élmény játszani, különösen a BL-ben. Szeretnénk szórakoztató, de legfőképpen eredményes kézilabdát produkálni. Nem szabad lebecsülni ezt a svájci csapatot, minden eshetőségre számítani kell, alaposan fel kell készülnünk erre a találkozóra.

Cristian Ugalde: Ez a csoport rendkívül erős, minden csapat nagyon közel van egymáshoz, és ez vélhetően így lesz majd a végső sorrendnél is. Éppen ezért minden mérkőzésre alaposan fel kell készülnünk, és a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk. A Schaffhausen ellen sem lesz másként. Nagyon várom már ezt a találkozót, hiszen ez lesz az első hazai meccsünk a Bajnokok Ligájában. Bízom benne, hogy teltház lesz, és a szurkolóink a megszokott fantasztikus hangulatot varázsolják, amit mi győzelemmel szeretnénk meghálálni, természetesen.

Gasper Marguc: Ezek azok a meccsek, amelyeket igazán várunk, amikor teltház előtt játszhatunk a Veszprém Arénában. Úgy gondolom, hogy Flensburgban jól játszottunk, de egy ponttal többet is hazahozhattunk volna. A héten folytatjuk a sorozatot, és szeretnénk hazai pályán megszerezni az első győzelmünket a Bajnokok Ligája új idényében. A Schaffhausen nem rossz csapat, de egyértelmű, hogy mi vagyunk a találkozó esélyesei, így tehát csakis a két pont megszerzése az elfogadható tőlünk, minden más nagy csalódás lenne számunkra.
(Veszprém)
hird