Kézilabda Live

Balázs már novemberben visszatérhet

Szöllősi Balázs, a Grundfos Tatabánya KC 24 esztendős irányító-átlövője hiányzott a bajnoki nyitányról, mivel az utolsó edzések egyikén, egy teljesen ártatlannak tűnő mozdulat során három helyen is eltört a bokája.

Ez nagyon rosszul érintette mind a játékost, mind csapatunkat, hiszen egy meghatározó játékos dőlt ki Balázzsal a sorból…

Kiderült az is, hogy az irányító az egyik bokacsontja eltávolodott a sérülés helyétől ezért meg kellett operálni. Hétfő délután aztán meg is műtötték. Balázs bokacsontjait két csavarral rögzítették, majd úgynevezett felszívódó varrattal öltötték össze.

Az operációt követően 10 napra mankót kapott a játékos. A gipsz levétele után gyakorlatilag már meg is kezdheti a „mankós gyógytornát”. Az előzetes diagnózis alapján úgy tűnt, hogy a Balázs legkorábban tavasszal térhet vissza a csapatba. Ám a sikeres műtétnek is köszönhetően úgy tűnik, október közepére már olyan állapotban lehet a lába, hogy a rehabilitációt meg tudja kezdeni és előreláthatóan novemberre ismét pályára léphet.

hird