Kézilabda Live

Csurgón továbbra is az élmezőny a cél

A hagyományokhoz hűen a vacsorát megelőzően klubunk elnöke, Dr. Varga János – ahogy a szurkolói ankéton is – ismertette céljainkat az előttünk álló szezonra vonatkozóan.
Ezek alapján csakúgy, mint tavaly, idén is a “felsőházi” helyek valamelyikének a megszerzése a célunk a bajnokságban. A Magyar Kupában valamint az EHF-kupában sok minden függ a sorsolástól, utóbbi fronton a minimum elvárás a harmadik körbe kerülés várhatóan a horvát Dubrava ellen.
Vezetőnk hozzátette, hogy a szezon végén nem csak a jubileumi, tizedik első osztályú évet szeretné megünnepelni, hanem valami “extra” eredményt is.
Sótonyi László elmondta, hogy ez a klubnak a tizedik szezonja a legjobbak között, az ezért végzett munkáért pedig szeretné ha a csapat is vissza tudna adni valamit.
Vezetőedzőnk azt is elmondta, hogy minden feltétel adott a klubnál a magas színvonalú munkához, így aki dolgozni és fejlődni szeretne, az jó helyen van.
(Csurgó)

hird