Kézilabda Live

Kezdődik a tavaszi szezon

Tegnap Franciaország diadalával véget ért franciaországi a világbajnokság, így a férfi kézilabdában ismét a klubcsapatok kerülnek a középpontba. A Telekom Veszprém is elkezdi a tavaszi szezont, amely során remélhetőleg minél több alkalommal emelhetik magasba az adott versenysorozat trófeáját a bakonyi gárda tagjai.

A világbajnokságon a magyar válogatott a hetedik helyezést érte el, de klubunkban szereplő játékosaink révén érintettek voltunk a svéd (Nilsson) és a szlovén (Marguc, Blagotinsek) nemzeti csapatot illetően is. A skandináv alakulat hazánk nemzeti együtteséhez hasonlóan a legjobb nyolc között vérzett el, méghozzá a végső győztes ellenében, míg szomszédjaink bravúros teljesítménnyel megszerezték a bronzérmet.

A válogatottbeli kötelezettségek által nem érintett játékosaink január második hetében kezdték meg a felkészülést Veszprémben, Josep Espar Moya segédedző által vezetve. Ezek a játékosok, kiegészülve néhány juniorral, múlt hét pénteken már pályára is léptek egy zártkapus felkészülési meccsen a Balatonfüredi KSE ellen, és 37:32 arányban sikerült nyerniük.
Holnap, azaz kedden újabb mérkőzés következik, Balatonbogláron játszanak a fiúk az U23-as magyar válogatott ellenében.

Franciaországból legkorábban Gulyás Péter és Iváncsik Gergő tért vissza, még a múlt hét közepén. Ők egyéni edzésterv alapján készülnek azóta az idény második felére, rövidített alapozást végezve. A magyar válogatott többi veszprémi játékosa – Nagy László, Schuch Timuzsin, Mikler Roland, Ancsin Gábor, Lékai Máté és Ligetvári Patrik – szerdától fog csatlakozni a többiekhez, akárcsak Andreas Nilsson.
Aron Palmarsson már ma edzésbe áll, igaz korábbi ágyéksérülése miatt még csak fokozatosan terhelhető.
A szombaton világbajnoki bronzérmet szerző Gasper Marguc és Blaz Blagotinsek pihenéssel töltheti ezeket a napokat, legkorábban a hét második felében kell edzésre jelentkezniük Xavi Sabaté mesternél.
Mirko Alilovic vádli problémája már a múlté, a horvát hálóőr teljes erőbedobással edzett az elmúlt hetekben, szerencsére panaszmentesen.

Cristian Ugalde az elmúlt időszakban még gyakran panaszkodott fejfájásra edzés közben, a Párizsban szerzett agyrázkódását követően, ám állapota folyamatosan javult, jelenleg Barcelonában van, hogy ott is megvizsgálják az orvosok. Reményeink szerint napokon belül ismét teljes értékű munkát végezhet.
Ivan Sliskovicnál a riói olimpiát követően diagnosztizáltak mononucleosist, ezért a teljes őszi szezont ki kellett hagynia. A horvát balátlövő a fertőzésből teljesen kigyógyult, így januárban fokozatos terhelés mellett kezdte el újra az edzéseket, orvosaink folyamatosan figyelték és figyelik egészségi állapotának alakulását. A legfontosabb feladat számára az elmúlt időszakban az izomzatának újbóli megerősítése volt, ennek megfelelően sok időt töltött a konditeremben. A tervek szerint a héten fokozatosan bekapcsolódhat a csapat munkájába.

A Telekom Veszprém a hétvégén egyből két SEHA Liga meccsel indítja a 2016/17-es idény második felét. Szombaton 18:00-tól a Metalurg Skopje lesz a magyar rekordbajnok vendége, majd másnap 19:15-tól (ez módosított időpont!) a Ljubiski Izvidac csapatát fogadja a Veszprém Arénában.

Mindezek mellett tájékoztatjuk a kedves Szurkolóinkat arról is, hogy a korábbiakhoz képest más napokon kerül sor több meccsünkre. Gyöngyösön február 17-én fogunk pályára lépni, míg Tatabányán február 21- vagy 22-én, mivel a tavalyi bajnokság bronzérmesének EHF Kupa mérkőzése lesz az eredeti időpontban, március 4-én. A Tatran Presov elleni hazai találkozót – a szlovák klubbal egyeztetve – március 5-re szeretnénk eltolni, jelenleg a SEHA Liga jóváhagyását várjuk az új időpontot illetően.
(Veszprém)

hird