Kézilabda Live

Újabb mérföldkő: NB I.-es férfi kézilabda a DVTK-ban

A mai napon Egerben sajtótájékoztatón jelentették be, hogy 2018 nyarától a DVTK keretein belül folytathatja szereplését a jelenlegi egri élvonalbeli férfi kézilabda csapat.
A sajtótájékoztatón Sántha Gergely, az Arago Holding és a Borsodsport Invest Kft. ügyvezetője, Szabó Róbert, az Eger-Eszterházy Szabadidő és Sportegyesület társadalmi elnöke, valamint Lovas Ferenc, a Mátrametál Kft. ügyvezetője tájékoztatták a sajtó képviselőit, hogy a közelmúltban az Arago Holding érdekeltségi körébe került Mátrametál Kft. és a kézilabda klub között szponzorációs megállapodás jött létre, amelynek révén a cég meghatározó támogatója lett az egri kézilabdának.

Ugyancsak e sajtótájékoztatón került bejelentésre, hogy a Borsodsport Invest Kft. és az Eger-Eszterházy SZSE között most létrejött együttműködési megállapodás értelmében a felek további szándékai szerint 2018 nyarától a klub a felnőtt és utánpótlás csapatait a DVTK égisze alatt szerepeltetheti tovább.

Az egri férfi kézilabda újkori sikertörténete 2011-ben a harmadosztályban kezdődött, és ma a felnőtt csapat stabilan az élvonal középmezőnyéhez tartozik – ismertette Szabó Róbert. Az Eger-Eszterházy azonban mára az élvonalbeli felnőtt csapatának, és a több mint 300 gyermeket nevelő 24 utánpótlás csapatának finanszírozásában elérte a saját felső határait, így segítség után kellett néznünk. Ezt a segítséget, amely zavartalan működésünkhöz, és további sportszakmai sikereink eléréséhez szükséges, az észak-magyarországi régió legjelentősebb sportklubja, a DVTK tudja biztosítani számunkra. A DVTK múltja és jelene, a DVTK-család egy olyan tradíciót és közösséget jelent számunkra, akikkel megtiszteltetésnek éreztük az együttműködés minden lehetséges formáját. Az elmúlt hetekben olyan egyeztetési folyamat indult el a DVTK és az Eger között, amelynek célja, hogy a következő szezonban felnőtt csapatunk már a DVTK család tagjaként, utánpótlásunk pedig a régió kézilabdasportjának központjaként folytathassa fejlődését. A közös elhatározás szerint a DVTK család egy sikersportág sikeres csapatával bővül. A hosszú távú tervek és a stabil gazdasági alapok pedig lehetőséget teremtenek arra, hogy a jövőben még komolyabb célokat tűzzünk ki magunk elé az élvonalbeli szereplést és a regionális kézilabda-utánpótlást illetően egyaránt. Hazai pályánk és a szakmai központ továbbra is Eger lesz, a családunk pedig a DVTK. Egy olyan klubért és egy olyan kézilabdás közösségért dolgozunk közösen a jövőben, amely méltó lesz a DVTK címeréhez, szurkolóink és a nálunk pallérozódó tehetségek elvárásaihoz. Hajrá, Eger! Hajrá, DVTK! Hajrá, DVTK-Eger!
(DVTK)

hird