Kézilabda Live

SEHA Final4 előtt

Zsinórban harmadik SEHA Liga győzelméért száll harcba a Telekom Veszprém ezen a hévégén a fehéroroszországi Bresztben. Pénteken a házigazdákkal játszik elődöntőt az „Építők” magyar idő szerint 20:00-kor, majd vasárnap a bronzért vagy az aranyért lépnek pályára. A négyes döntő mindegyik mérkőzését élőben közvetíti a Digi Sport 1 csatornája. A címvédésre való felkészülés során Xavi Sabaté vezetőedzőt, Nagy László csapatkapitányt és az elmúlt mérkőzéseken parádésan védő Mirko Alilovicot kérdeztük meg.
Nagy László: Négy nagyon jó csapattal állunk szemben, akik a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában is játszottak. Azt gondolom, hogy ez lesz az egyik legjobb SEHA Liga Final4, ami valaha volt. Természetesen az a célunk, hogy megnyerjük a négyes döntőt, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a Vardarnak, a Bresztnek, és a Zágrábnak is van esélye erre. Jelenleg jól érezzük magunkat és szinte mindenki sérülésmentes, ami most a legfontosabb. Úgy gondolom, hogy a Breszt elleni elődöntő nagyon nehéz lesz, egy intenzív meccset várok. Sohasem egyszerű egy olyan csapattal játszani, akik otthon vannak, így a legjobb játékunkra lesz szükségünk ahhoz, hogy nyerni tudjunk ellenük.
Xavi Sabaté: Úgy gondolom, hogy egy elképesztő SEHA Final4 lesz, négy nagyon jó csapattal. Mindegyik résztvevő játszott a Bajnokok Ligája a nyolcaddöntőjében, ez szerintem mutatja, hogy milyen erős az idei négyes döntő. Biztos vagyok benne, hogy minden mérkőzést élvezni fognak a szurkolók, és három csodálatos napot tölthetnek el a csapatuknak szurkolva. Magas szintű kézilabdát várok a csapatoktól.
(Veszprém)
hird