Kézilabda Live

Anya már bír

Jól halad Zácsik Szandra felépülése: noha klasszisunk még óvatos az átlövéseknél, már a társakkal együtt edz és a párharcoknál sem kíméli magát.

Valóban, ezzel már nincsen gondom – mondta széles mosollyal az arcán Zácsik Szandra, akit szeptember közepén kellett megműteni, mert leszakadt a bicepsze. – Sőt, szerencsére ennél komolyabb feladatok elvégzése közben sem érzek fájdalmat.

Akkor ezt tisztázzuk is rögtön: van olyan mozdulat, amely után még felszisszensz?
A minap végigcsináltam a lányokkal mindkettő edzést, délelőtt a kondiban is ugyanakkora súlyokkal dolgoztam, mint ők és délután is velük tréningeztem. A program után este azért éreztem, hogy elfáradt, de így sem fájt rosszat sejtetően.

Ezek szerint közel a visszatérés?
Ha lehetne, én már hétvégén játszanék, mert nagyon hiányzik, de nem szabad türelmetlennek lennem, hiszen harmadszor műtötték a jobb karomat. Illetve azt is be kell ismerni, hogy bár a ziccerekkel nincs nagy probléma, az átlövésekkel akad még gond.

Nocsak, nagy a szórás?
Egyelőre kicsit még féltem a kezem, nem merem úgy igazán elengedni, ezért nem elég erősek a lövések – ehhez még idő kell.

A félelmet hogyan lehet leküzdeni?
Ahogy érzem majd, hogy nem fáj nagyobb terheléskor sem, úgy múlik el a félelem. Ez történt az előző két műtét után is. Szóval próbálgatom, edzek, csinálom, de nem sietek, és remélem, hogy január végén már alkalmas leszek a játékra.

Mekkora lemaradásod van a csapattársakkal szemben?
Fizikálisan nincs túl sok, mert amíg nem szállhattam be hozzájuk, addig Tord Ellingsen erőnléti edzőnk instrukciói alapján készültem, és nem is érzek lemaradást. Most már karra is erősítek, vagyis szerintem nem az izomzat jelenthet gondot, hanem inkább a játékhiány.

Jobban figyelnek rád edzésen a többiek?
Nem, és nem is kell, hogy figyeljenek rám, mert nagyon rossz lenne, ha elhinném, hogy milyen szuperül megy minden, meccsen meg meglepődnék, hogy mégsem tudok semmit sem megcsinálni. Ugyanúgy végzi mindenki a feladatát, mintha más jönne vele szembe, teljesen jó ez így.

Szenvedés volt az elmúlt időszak?
Igen, az, de arra gondoltam közben, hogy ha az előző műtétek utáni hat-hét hónapos rehabilitációt túléltem, akkor a most három-négy hónaposra jósolt kihagyás könnyebb lesz. Ettől függetlenül így is szenvedtem, mert csak ültem egy helyben, nem edzhettem, sőt, semmit sem csinálhattam, eleinte még futni sem szabadott, mert három hétig nem mozgathattam a felkötött kezemet. Arról nem is beszélve, hogy otthon Hannával milyen nehéz volt.

Értette a kislányod, hogy mi történik?
Amikor bejöttek értem a kórházba, kérdezte, hogy >>anya, mi történt?<<, és elmondtam neki, hogy bibis a vállam, ezért nem tudom felemelni, majd amikor már legalább a bal kezemet használhattam, akkor megtanulta, hogy csak erre az oldalra szabad jönni. Tehát értette, olykor lehúzta a felsőmet, megnézte, hogy bibis-e, ráfújt egyet, és minden rendben volt. Az a vicces, hogy azóta azt hallgatom tőle, amikor felemelem, hogy >>anya nem bír<<, és folyton magyarázhatom neki, hogy de, anya már bír. (FTC)

hird