Kézilabda Live

Beharangozó: Zagreb ­ Veszprém

Szombaton 18:00-kor a horvát PPD Zagreb otthonába lép pályára a Telekom Veszprém, ahol a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzését játssza. A találkozót 17:00-tól élőben közvetíti a Sport1.

Kezdődik a Bajnokok ligája egyenes kieséses szakasza. A Veszprém a horvát Zágráb együttesével harcol majd a legjobb 8 közé kerülésért. Habár a SEHA Ligában sokszor összefutunk szombati ellenfelünkkel, a BL-ben eddig csak 10 alkalommal találkoztunk velük. Szerencsére a mérleg nyelve egyértelműen felénk billen, ha a ezeket a meccseinket nézzük. Három zágrábi győzelemmel szemben hat veszprémi található, és egy döntetlen.

Vezetőedzőnk, Xavi Sabaté a következőképpen vélekedik az előttünk álló meccsről: „Ez az egyenes kieséses szakasz kezdete, így már két meccset játszunk. Az első Zágrábban lesz, a saját arénájukban és a saját közönségük előtt. Nagyon jó csapattal állunk szemben. Tavaly a Párizs, előtte évben pedig a Barcelona búcsúztatta őket a negyeddöntőben. Idén már játszottunk velünk a SEHA Ligában, szóval jól ismerjük egymást. Biztos vagyok benne, hogy egy igen kemény mérkőzés lesz. Nagyon jól fel kell készülnünk, hogy jó eredményt érhessünk el, de természetesen győzni megyünk Zágrábba. Ellenfelünk több védekezési rendszerrel is rendelkezik, fontos lesz, hogy jól tudjuk alkalmazkodni ahhoz, amikor éppen váltanak. Gyors a lerohanásuk, jól futnak. Fontos lesz számunkra, hogy jól támadjunk, és hogy minél kevesebb technikai hibát vétsünk, így megakadályozva őket a könnyű lerohanás gólok szerzésében. Nagyon jó támadókkal rendelkeznek és csapatként játszanak. Azt gondolom ez a legfőbb erősségük. Tehát egy nagyon veszélyes csapattal állunk szemben.”
A Zágráb a B csoport 6. helyén végezve jutott a legjobb 16 csapat közé a Bajnokok Ligájában. A megszerzett 9 pontjukat 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 9 vereséggel érték el. Érdekes volt abban a csoportban, hogy a Celje csapatával minden tekintetben egyenlőre végeztek. A megszerzett pontok, a győzelmek száma és az egymás ellen lőtt, illetve kapott gólok száma is megegyezett. Végül a Zágráb annak köszönhette tovább jutását, hogy idegenben több gól lőtt a Celje ellen lejátszott mérkőzésen. Legjobb góllövőik a csoport kör után: Stipe Mandalinic 68, Zlatko Horvat 47, illetve Dobrivoje Markovic 37 góllal.

A horvát bajnok a SEHA Ligában, csakúgy mint a Veszprém, bekerült a legjobb 4 csapat közé, akik áprilisban a fehérorosz Bresztben fognak megküzdeni a bajnoki címért. A Zágráb a macedón Vardar Szkopjéval meccsel majd a döntőbe jutásért. A dél-kelet európai versenysorozatban a legjobb góllövők Stipe Mandalinic 74, Zlatko Horvat 52 és Dobrivoje Markovic 41 góllal.

Utolsó meccsét a magyar bajnokságban játszotta a bakonyi csapat, ahol 11 góllal felülmúlta a Vác együttesét. Az „Építők” a legutóbbi Bajnokok Ligája találkozójukon, hazai pályán fogadták a Flensburgot, és 34:28-ra nyerni is tudtak.
(Veszprém)

hird