Kézilabda Live

Böhn: Büszke vagyok, hogy képviselhettem Magyarországot

Hálásan köszönök minden Tőletek kapott támogatást és jókívánságot. Hihetetlenül büszke vagyok, hogy lehetőségem volt ezt a gyönyörű országot, Magyarországot képviselni. Itt elszántsággal, kitartással és nagyszerű beállítottsággal dolgoznak az emberek

– mondott köszönetet magyar támogatóinak Facebook-bejegyzésben Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott leukémiával kezelt norvég szövetségi kapitánya, akinek a szervezetében a napokban ismét rosszindulatú sejteket találtak az orvosok.

Sajnos, nem én fogom vezetni a magyar kézilabda-válogatott lányait 2014-2016-ban. De mindenképpen sikerrel fognak szerepelni, mert csodálatos lányok. Nagyon köszönöm, hogy olyan szépen fogadtatok és a Magyarországon töltött periódust az életem legboldogabb időszakává tettétek

– áll az üzenetben.

A csontvelő-átültetésen is átesett edző hétfőn a norvég TV2 televíziós csatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy „megkapta halálos ítéletét két hematológustól”. Könnyeivel küzdve azt mondta, nem tudja, hogy napok, hetek vagy hónapok vannak hátra az életéből, de próbálja tartani magát, mert ez az egyetlen, amit tehet.

Böhn 2011-ben vette át a magyar válogatott irányítását, vezetésével a csapat tavaly decemberben bronzérmes lett az Európa-bajnokságon. Ezután két hónappal leukémiát diagnosztizáltak nála. A kezelések után tünetmentes volt, és azt tervezte, hogy januárban Magyarországra látogat. A múlt vasárnap befejeződött világbajnokságon az őt helyettesítő Hajdu Jánossal nyolcadik helyen végzett a magyar csapat.

Forrás: www.sportgeza.hu

Fotó: www.mno.hu

hird