Kézilabda Live

Férfi kézi: bombaigazolás, a Kiel német klasszisa érkezik Veszprémbe

A német Kielből igazol német klasszist az MKB férfi kézilabdacsapata. A 32 éves, világbajnok (2007) és Eb-aranyérmes (2004), olimpiai második (2004) Christian Zeitz tíz idényt húzott le a kontinens egyik meghatározó alakulatánál, amellyel három alkalommal (2007, 2010, 2012) nyerte meg a Bajnokok Ligáját, további két szezon végén (2008, 2009) pedig döntőt játszhatott.Zeitz – akinek jövő nyáron jár le a szerződése a németeknél – három évre szóló szerződést ír alá a veszprémiekkel, amely jelen állás szerint 2014-től lép életbe.Viszont jó esély kínálkozik rá, hogy a játékos már most csatlakozzon a kerethez, hiszen a két klub erről egyeztet egymással. (Tavaly Nagy László szerződése kapcsán hasonló volt a helyzet, akkor sikerült tető alá hozni az egyezséget a Barcelonával.)

„Új kihívásra vágytam, ezért választottam a Veszprémet, amelyben reményeim szerint már a nyáron megkezdhetem a közös munkát új csapattársaimmal – mondta a Nemzeti Sportnak Christian Zeitz. – Ez csak attól függ, hogy a Kiel és a Veszprém vezetői meg tudnak-e egyezni egymással. A Veszprémmel az lesz a legfőbb célunk, hogy a BL-ben első lépésben túljussunk a csoportküzdelmeken, majd bejussunk a sorozat négyes döntőjébe. A BL-győzelem nekem  már megadatott három alkalommal, és nagyon remélem, hogy a negyedik aranyat a Veszprémmel szerzem majd meg, méghozzá egy-két éven belül.”

A német kiválóság jobbátlövőként szerepel, ritkán a jobb szélen is feltűnik, védekezésben pedig alapembere volt a Kielnek.

Forrás: nemzetisport.hu

Fotó: www.kicker.de

hird