Kézilabda Live

Kétgólos győzelem a Kohász Kupa döntőjében

Kohász Kupa nemzetközi női torna, Dunaújváros.
Első nap:DVSC – TUS Metzingen(német) 22-24,Dunaujváros KKA – HK Viborg(dán) 22-17,Metzingen – Podravka Koprivnica (horvát) 29-27,Viborg – Békéscsaba Előre 29-17,Podravka – DVSC 19-24,Békéscsaba – Dunaujváros KKA 17-18.

Az első félidőben rosszul játszott, hatgólos hátrányban is volt, de a folytatásra feljavult, a véghajrában egyenlített, s végül 27-25-ös sikert aratott a Metzingen elleni mérkőzésen együttesünk, mely nagy küzdelemben nyerte meg az ötödik alkalommal megrendezett Kohász Kupát.

A Kohász Kupa helyosztóinak utolsó mérkőzésén csapott össze egymással ma délután kettő órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia és a német Metzingen együttese. A két gárda pár nappal ezelőtt már megmérkőzött egymással, s akkor a vendégek tulajdonképpen simán nyertek, így nagy érdeklődéssel vártuk a mai párharcot, melyen a hazai szakvezetés továbbra sem számíthatott válogatottjai, Oguntoye Viktória és Kovács Anna játékára. A találkozó előtt volt miért örülnie akadémiánk vezetésének, ugyanis a kupa ideje alatt meghirdetett bérletvásárlási akció szép sikert hozott, hiszen két nap alatt több mint száz bérletet vásároltak meg szurkolóink. A századik szezonbelépőre gyakorlatilag egyszerre rajtolt Pálics Ferenc és dr. Képes György, akiket a bérlet mellett egy ajándékpólóval lepett meg együttesünk vezetése.

De térjünk vissza a mérkőzéshez, melynek első félidje egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt Zdravko Zovko, valamint a sportcsarnok lelátóin helyet foglaló négy-ötszáz néző elképzelt, ugyanis a Kohász játékosai lassan és pontatlanul kézilabdáztak, így a vendégek már a hetedik percben 4-1-re vezettek. Azari és Cifra góljai után úgy tűnt, hogy magára talál együttesünk, ám ez csak pillanatnyi fellángolás volt, mert a sokkal erőszakosabban és gyorsabban játszó németek hamar visszaállították a kélt gárda közti korábbi különbséget. Hiába kért időt Zdravko Zovko, a 17. percben újabb két kihagyott hazai ziccer, valamint 4-9-es állás miatt szomorkodhattunk sőt, a 25. percben már hattal vezetett az ellenfél (6-12). A félidő utolsó öt percében feljavult a mieink védekezése, s végre támadásban is bejött egy-két figura, így Kudor, Vincze, valamint Termány találataival sikerült megfelezni a hátrányunkat.

A térfélcsere után egy lényegesen harcosabb, rámenősebb Kohász futott ki a pályára, s bár hibák azért így is akadtak, legalább azt sikerült elérni, hogy az első tíz percben nem nőtt tovább a különbség (15-18). A félidő derekához közeledve egy újabb 3-0-s etapot produkált együttesünk, mely hosszú idő után kiegyenlített, ám hiába támadhatott többször is vezetés megszerzéséért, rendre becsúszott egy bosszantó hiba, így ekkor még nem sikerült megfordítani az állást. A vendégek továbbra is bátran, keményen játszottak, míg a mieink közül ekkor Azari Fruzsina vette nyakába a csapatot, s nem kis mértékben az ő sorozatban szerzett góljaival tudtuk tartani a lépést a Konkoly-csapattal (23-24).

Az utolsó tíz percre fordulva Termány végre ismét egyenlített, majd a csereként beállt Pálinkás Viktória két remek bravúrja után Szalai Babett már a Kohász csapatát juttatta előnyhöz az 58. percben. A véghajrában fiatal kapusunk újabb védése fosztotta meg az egyenlítés lehetőségétől a németeket, ráadásul az utolsó másodpercekben Kudor Kitti is bevette az ellenfél kapuját, kialakítva ezzel a hazai tornagyőzelmet jelentő 27-25-ös végeredményt. A mieink nem csak a csapatsikernek örülhettek a mérkőzés után, az egyéni díjakból is kijutott a DKKA játékosainak, ugyanis a döntő legjobbjának Azari Fruzsinát, a torna legjobb kapusának Csapó Kyrát választották a szakemberek, míg Kudor Kitti húsz szerzett találattal szerezte meg a gólkirálynőnek járó elismerést.

Zdravko Zovko vezetőedző is értékelte csapata teljesítményét, s ahogy az várható volt, a mindig maximalista horvát szakember nem csak a pozitívumokat emelte ki.
“Ahogy minden csapat számára, úgy számunkra is nagyon hasznos volt ez a torna, melyen bőven volt lehetőségünk a kísérletezgetésre is. A Viborg és a Metzingen elleni mérkőzések összességében azt hozták , amit vártam, bár a mai első félidőt még át kell beszélünk, mert ott igen gyengén teljesítettünk. A Békéscsaba elleni meccs nem tetszett, ott rosszul, rossz felfogásban játszottunk, de a torna elérte a célját, mert minden játékosnak meg tudtam adni a lehetőséget, s többfajta felállásban is tesztelhettük a csapat tagjait”.

DKKA – Metzingen 27-25 (10-13)

A DKKA gólszerzői: Azari 7, Kudor 7, Szalai 3, Termány 3, Micijevic 2, Vincze 2, Takács D. 1, Hornyák 1, Cifra 1.

A Metzingen gólszerzői: Behnke 7, Loerper 6, Zapf 4, Szekerczés 4, Loseth 3, Beddies 1.

A Kohász Kupa helyosztóinak eredményei

5. helyért: Békéscsaba – Podravka 17-20, 3. helyért: Viborg – DVSC 20-24,1. helyért: DKKA – Metzingen 27-25.

A Kohász Kupa végeredménye: 1. DKKA, 2. Metzingen, 3. DVSC, 4. Viborg, 5. Podravka, 6. Békéscsaba.

Különdíjak

A döntő legjobbja: Azari Fruzsina (DKKA)
A torna legjobb játékosa: Julia Behnke (Metzingen)
A torna legjobb kapusa: Csapó Kyra (DKKA)
A torna gólkirálynője: Kudor Kitti (DKKA, 20 gól).

(DKKA)

hird