Kézilabda Live

Megvédte címét a Matics-csapat

Pontot sem veszítettek a kék-fehérek Végsellyén Harmadszor rendezték meg a Primasteel-kupát a szlovákiai Salán (Vágsellye), ahova címvédőként érkezett Matics Vladan vezetőedző együttese. A kék-fehérek a felkészülés közepén tartanak, így még nagyobb bravúr, hogy veretlenül nyerték a tornát.

A tatabányaiak nyitó mérkőzésén a tavalyi döntő ismétlődött meg, ugyanis az elmúlt évben az eperjesiekkel vívták a finálét. A Tatran Presov a Bajnokok Ligájában és a SEHA-ligában egyaránt derekasan helytállt. Ők találkoztak a még „egymással ismerkedő” Grundfos KC-val. A Matics-csapat azonban hihetetlen küzdeni tudásról és akaratról tett tanúbizonyságot. Ilyésék olyan tempót diktáltak védekezésben és támadásban egyaránt, amellyel felőrölték ellenfelüket. Úgy tűnt, mintha évek óta együtt játszana a Tatabánya. Még annak dacára, hogy Juhász Ádámot, Harsányi Gergelyt és Grigoras-t is nélkülözte. A háló előtt eközben Székely Márton és Tóth Mihály kapusok egyaránt remekeltek.

Tatabánya – Tatran Presov(szlovák) 36-22 (17-9)
Góllövőink: Bozsovics, Pásztor, Vujovics, Vranjes 5-5, Ilyés, Szöllősi B. 4-4, Nagy Sz. 3, Leimeter, Szöllősi Sz. 2-2, Boros B.
A második összecsapáson a fiatal, jó erőkből álló cseh bajnok HC Zubriut fektette két vállra a Bányász. Pedig ezen a meccsen Matics mester Vranjest és Ilyést is jóval többet pihentette.

HC Zubri(cseh) – Tatabánya 24-30 (9-17)
Góllövőink: Nagy Sz. 6, Leimeter 5, Vujovics, Szöllősi Sz., Sipos A. 4-4, Pásztor, Szöllősi B. 3-3, Bozsovics.
Huszonnégy óra leforgása alatt harmadik találkozóján is győzött a Grundfos KC. A házigazdák ugyan megszorongatták a Matics Vladan szakvezető gárdáját, de az, végig vezetve nyerte meg a tornát. Az összecsapáson érződött már mindkét csapaton a fáradtság, de ez sem gátolta meg a végső sikerben a kék-fehéreket. A Sala csapatában a sokszoros szlovák válogatott, egykor a Szegedet is erősítő Sulcz vitte a prímet, ám Szöllősiékkel szemben ez is kevésnek bizonyult.

HKM Sala(szlovák) – Tatabánya 23-27 (12-13)
Góllövőink: Pásztor 5, Bozsovics, Vujovics, Vranjes, Ilyés, Leimeter, Szöllősi B. 3-3, Sipos A. 2, Nagy Sz., Szöllősi Sz.
HKM Šaľa – HC Zubří 27:26 (18:14),HKM Šaľa – Tatran Prešov 19:36 (8:20),Tatran Prešov – HC Zubří 43:28
A Grundfos Tatabánya KC pontveszteség nélkül nyerte a tornát, amelyen a legjobb játékosnak Szöllősi Balázst választották.
(Tatabánya)

hird