Kézilabda Live

Női kézi: bemutatkozott Érden Klivinyi, Schatzl, Triscsuk és a sárkány

Az ÉTV-Érd női kézilabdacsapatánál a szezont megelőző sajtótájékoztatón bemutatták az új játékosokat: Schatzl Nadine, Klivinyi Kinga és Triscsuk Krisztina a vezetőedző, Szabó Edina szerint nagy erősítést jelent számukra.

Tekauer Norbert, a kézilabdacsapat elnöke beszámolt az előző szezonban az NB I-ben bronzérmes együttes következő szezonbeli terveiről. Az Érd ismét nemzetközi kupában indul – tavaly az EHF-kupában mutatkozott be nemzetközi szinten –, ráadásul a legrangosabb sorozatban, a Bajnokok Ligájában méreti meg magát. A BL-selejtezők második csoportkörében, az LK Zug ellen kezdi meg a szereplést szeptember közepén. A klubelnök hozzátette, az Érd rövid idő alatt jutott el ilyen magasságokba, amelyben nagy szerepe van a kiváló játékoskeretnek és szakmai stábnak.

 

Tekauer Norbert, a kézilabdacsapat elnöke beszámolt az előző szezonban az NB I-ben bronzérmes együttes következő szezonbeli terveiről. Az Érd ismét nemzetközi kupában indul – tavaly az EHF-kupában mutatkozott be nemzetközi szinten –, ráadásul a legrangosabb sorozatban, a Bajnokok Ligájában méreti meg magát. A BL-selejtezők második csoportkörében, az LK Zug ellen kezdi meg a szereplést szeptember közepén. A klubelnök hozzátette, az Érd rövid idő alatt jutott el ilyen magasságokba, amelyben nagy szerepe van a kiváló játékoskeretnek és szakmai stábnak.

„Magyarországon eddig nem létező klubmodellt hoztunk létre, az eredmények pedig minket igazolnak” – mondta Tekauer Norbert, aki emlékeztetett rá, nemcsak a felnőtt-, hanem az utánpótláscsapatok és a klub által 2011-ben létrehozott, általános iskolákban működő Németh Helga Utánpótlásprogram is biztosítja a sikeres jövőképet.

Szabó Edina vezetőedző elmondta, három éve, amikor a csapathoz érkezett, úgy kezdett neki a munkának, hogy egy profi, értéket képviselő, eredményeit tekintve az elitbe tartozó együttes álljon fel.

„A célunkat elértük, de újabb nagy terveket szövögetünk, amelyekben nagyon számítunk az új játékosokra is. Schatzl Nadine, Klivinyi Kinga és Triscsuk Krisztina jelentős erősítést jelent” – árulta el Szabó Edina.

Bemutatkozott a klub új kabalaállata, a sárkány, amelyet Varga Viktor énekes tervei alapján készítettek, és hamarosan felcsendül a klub hivatalos indulója is. A dalt – ingyen – a Beatrice együttes frontembere, Nagy Feró és egykori zenésztársa, az érdi Best of Rock rádió műsorvezetője, Gidófalvy Attila együtt írja az őszi szezon kezdetére.

ÚJ SPORTCSARNOKOT KAPTAK

Hét évet kellett várni rá, hogy megnyissa kapuit a Velencei úton található Városi Sportcsarnok. Érd Megyei Jogú Várostól, mint többségi tulajdonostól kapott tagi kölcsön formájában nyújtott segítséggel, illetve TAO-támogatás gyűjtésével az Érdi Sport Kft. 1.3 milliárd forintért tudja megvásárolni a létesítményt. A teljes vételárt 2014. december 31-ig kell kiegyenlíteni a HVB Leasing Sport Ingatlanhasznosító Kft. felé.

T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere örömét fejezte ki, hogy megnyugtató és az érdi lakosok számára is pozitív eredménnyel zárult egy több évig húzódó ügy. „Mivel a létesítmény nem a város tulajdonában volt, hosszú évek fáradságos tárgyalássorozata kellett ahhoz, hogy éppen a világbajnokság előtt megnyithassa kapuit a sportcsarnok. A városvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy az érdieket ne zárt ajtók fogadják, hanem végre a sport és a kultúra befogadó helyévé válhasson az intézmény. Majdnem hét év után elmondhatjuk: ez sikerült. Ráadásul az augusztus 10–23. közötti, V. férfi U19-es kézilabda-világbajnokság, amelyet Érd Budaörssel közösen rendez, olyan horderejű esemény, amely nemcsak a két szervező város, hanem egész Magyarország és a magyar sport értékét növeli” – tette hozzá a polgármester.

Szántó Erzsébet, az Érdi Sport Kft. ügyvezetője hozzátette, a sportcsarnok megvásárlásának lehetőségén túl, a kormány 2011-ben hozott döntése – amely öt látványsportot, így a kézilabdát is segíti a társasági adó gyűjtésével – soha nem látott fejlődést hozott a támogatott sportágak területén. Ez a támogatási forma nagyban segíti az érdi kézilabdasport fejlődését is az utánpótlás-nevelésben és a gyermek tömegsport területén is. A csarnok nemcsak a felnőtt női kézilabdacsapat, hanem a klub összes játékosának és Érd minden sportot szerető gyermekének új otthona lesz. – derült ki a nyilatkozatból.

Forrás: www.nemzetisport.hu

Fotó: www.nemzetisport.hu

hird