Kézilabda Live

Női kézi: három szerbiai, köztük Sterbik is az Egerben

Egy hónappal az NB I-es bajnokság rajtja előtt véglegesedni  látszik az újonc Eger női kézilabdacsapatának kerete. A három új – kivétel  nélkül szerb – igazolással már tizenkilencre nőtt az együttes létszáma – számolt be róla a klub honlapja, az ekfsc-globosys.hu.A múlt héten bejelentett négy játékos (Bárány Krisztina, Fehér Viktória, Héjjas Tímea, Sári Barbara) érkezése után, ezúttal három erősítésről számoltak be. Az egri csapat újdonsült szerb különítménye komoly segítséget nyújthat a bennmaradás kiharcolásában.

A hosszú hetek „magányos” edzései után, ismét kapustársat kapott Fekete Dorina. A ZRK Halas Jozes Ada együttesétől érkező szerbiai magyar, Sterbik Anita neve meglehetősen jól cseng kézilabdás berkekben. A csupán 19 esztendős hálóőr nem csak a felnőtt, de a juniorcsapat ellenfeleinek a dolgát is megnehezítheti.

Immáron az Eszterházy KFSC csapatát erősíti Marija Todorovics is, aki az ORK Beogradtól érkezett. A 22 éves játékosra balátlövő/irányító és védekező pozícióban hárulhat komoly teher.

Bár a harmadik új szerzemény is szerb, Tatjana Trbovics Macedóniából, a Vardar Szkopjétól igazolt Egerbe. A szintén belső posztokon bevethető, erős fizikumú és lövő erejű, 21 éves játékossal vált teljessé a mezőnyjátékosok listája. A csapat vezetősége még egy kapus leigazolását tervezi, így a sérültekkel együtt húsz fős kerettel vághat majd neki a csapat az NB I-nek.

Forrás: www.nemzetisport.hu

Fotó: www.handball.hu

hird