Kézilabda Live

Női kézi: Klivinyi a Fradit kosarazta ki az Érd kedvéért

Mint beszámoltunk róla, az új igazolásait szerdán bejelentő, a felkészülést július 15-én kezdő Érd bajnoki bronzérmes csapata tovább izmosodott. A 21 éves, Vácról érkező átlövő, Klivinyi Kinga például az év fiatal játékosa volt 2011-ben – azóta Európa-bajnoki bronzérmes is –, és az FTC hívását utasította vissza az érdiek kedvéért.

 

„Valóban megkeresett a Ferencváros is, de végül az Érd mellett döntöttem – mondta Klivinyi. – Úgy éreztem, ide könnyebben be tudok majd illeszkedni, és sokat is fejlődhetek Szabó Edina keze alatt. Vácon nagyon szép éveket töltöttem, ám most váltanom kellett. Az érdiekkel sokszor megmérkőztünk, tavasszal a bajnokság bronzmérkőzését is velük vívtuk, és nagyon tetszett a játékuk, a közösség. Persze más lesz a játék, mint amit megszoktam, de lesz időm felvenni a ritmust, megtanulni az újdonságokat. Nagyon várom a Bajnokok Ligáját is, bár szerintem igazságtalan, hogy a magyar csapatokat direkt összesorsolták. Ám ha már így alakult, megpróbáljuk legyőzni a Ferencvárost.”

Eb-bronzérmes a 27 esztendős irányító-átlövő Triscsuk Krisztina is, akit évek óta csábítanak Fehérvárról Érdre (is) – most igent mondott.

„Kicsit hirtelen döntés volt, de most érett meg rá az idő – mondta a támadásban és védekezésben egyaránt kiváló Triscsuk. – Nagy lehetőség, hiszen a BL-ben sosem szerepeltem még, és Szabó Edinával is jó lesz újra együtt dolgozni. Az érdi válogatottakkal hamar egy hullámhosszra kerültem, a többiekkel is hamar megszokjuk majd egymást. Kicsit izgulok, de azt hiszem, ez természetes.”

Forrás: www.nemzetisport.hu

Fotó: www.utanpotlassport.hu

hird