Kézilabda Live

Teljes a B. Braun Gyöngyös kerete

Négy új érkezővel teljessé vált a B. Braun Gyöngyös 2016/2017-es kerete. Az utolsó körben Urbán Egon, Jóga Norbert, Mikita Matej és Milan Rasic csatlakozott az elmúlt szezonban 10. helyen végzett NB I-es gyöngyösi alakulathoz.
A B. Braun Gyöngyös továbbra is a fiatal magyar tehetségek csapata kíván maradni, amit a húszéves Urbán Egon leigazolásával szeretne erősíteni. A serdülő és junior válogatott jobbszélső Szegeden nevelkedett, ahol a 2011/2012-es évben a legjobb serdülő játékosnak választották. Urbán Egon 2014-ben a magyar ifjúsági válogatottal második helyezést ért el a korosztályos Európa-bajnokságon. Az elmúlt két bajnoki szezonban a MOL-Pick Szeged NB I-es csapatában is bemutatkozott, tehetségét jövőre a B. Braun Gyöngyös együttesében kamatoztathatja.

Beálló poszton a szerb Milan Rasic lesz jövőre csapatunk erőssége. A 29 éves játékos hazájában, a Partizan Belgradban, valamint a Crvena Zvezdában pallérozódott, majd tudását Spanyolországban, a BM Huesca együttesében kamatoztatta a spanyol Asobal liga mellett az EHF-kupában is. A közel kétméter magas, százkilós Rasic katari kitérő után hazatért, jövőre pedig Magyarországon folytatja pályafutását a B. Braun Gyöngyös játékosaként.Szintén fiatal játékos Jóga Norbert, aki beálló poszton fog csapatunk sikeréért dolgozni a következő szezontól. Az ifjúsági válogatott Jóga Nobert Debrecenben nevelkedett, majd Tatabányára igazolt, Gyöngyösre pedig az Orosháza csapatától érkezik. 2014-ben az ifjúsági strandkézilabda-válogatott tagjaként Európa-bajnokságot nyert, húszéves, tehetséges játékos, akire nagy jövő vár még a sportágban. Jövőre Hegedüs Márk és Milan Rasic mellett látja el a feladatokat beállóban, miután Sándor Ákos korábbi csapatkapitány visszavonul a játékos szerepkörtől, és technikai vezetőként segíti majd klubunkat.
A szlovák Mikita Matejt a gyöngyösi szurkolók jól ismerhetik a PLER Budapest csapatából, ahol 2012-ben ifjúsági játékosként mutatkozott be. Az 1994-es születésű, tehát még mindig csak 22 éves balátlövő testvére, Jakub szintén a magyar élvonalban játszik, jelenleg a Csurgót erősíti. Mikita Matej a 2016/2017-es szezonban csatlakozik a B. Braun Gyöngyös csapatához.

Az újabb érkezők mellett a távozókkal kapcsolatban friss információ, hogy Bali Richárd és Miralem Becirovic elhagyja csapatunkat, és máshol folytatja. A Gyöngyösi Kézilabda Klub köszöni munkájukat, és további sok sikert kíván nekik. Július elejére tehát teljessé vált a B. Braun Gyöngyös 2016/2017-es kerete, amely azt a feladatot kapta a klubvezetéstől, hogy középmezőny elején végezzen az NB I-es bajnokságban.
A B. Braun Gyöngyös kerete a 2016/2017-es bajnoki szezonban
Kapusok: Hudák Henrik, Tibor Ivanisevic, Holló Márk

Jobbszélsők: Országh Ádám, Urbán Egon
Jobbátlövők: Rodolfo Oliveira, Tomas Reznicek
Irányítók: Juhász Károly, Mester Savo, Lubomir Duris, Keresztes Péter
Beállók: Hegedüs Márk, Jóga Norbert, Milan Rasic
Balátlövők: Lele Ákos, Sipeki Levente, Mikita Matej
Balszélsők: Kovacsics Péter, Németh Tamás
(Gyöngyös)

hird