Kézilabda Live

Vissza az elitbe

A Bajnokok Ligájába és a legmagasabb szintre való visszatérés számított Marija Jovanovicnak, amikor elfogadta a Fradi ajánlatát.

Hétfőn egyéves szerződést írt alá a Ferencvárossal az olimpiai ezüstérmes montenegrói válogatott átlövő, Marija Jovanovic. A korábban a Buducnost Podgoricával és a Valcheával összesen háromszor is a Bajnokok Ligája elődöntőjéig jutó játékos kedden már az új társakkal edzett, s aztán rövid interjút is adott.

Mennyire volt nehéz döntés elkötelezni magad a Fradihoz?
Marija Jovanovic: Jó néhány csapat megkeresett az utóbbi időben, de megérte kivárni, mert szerettem volna visszatérni a legmagasabb szintre, és ez a célom a Fradinál megvalósul. Fantasztikusan szép két évet töltöttem Párizsban, de lemaradtunk mindig a nemzetközi kupáról és nagyon hiányzott a Bajnokok Ligája.

Milyen állapotban vagy a februári keresztszalag-szakadásod után?
M. J.
 Teljesen rendbejöttem, kihagytam a szükséges időt, és az olimpián már játszottam is. Rió után kellett egy kis pihenő, mert előtte nagyon keményen edzettem a részvétel érdekében. Az természetesen nem a legjobb, hogy nem voltam még a csapattal a felkészülési időszakban, de azon leszünk, hogy minél előbb elérjem a csúcsformámat.

Mit vár tőled Elek Gábor?
M. J.
 Tudja, hogy mire vagyok képes, és azt is, hogy nem szabad kapkodni, mert azért van némi lemaradásom. Tudom a dolgomat én is, tisztában vagyok vele, hogy gólokat várnak tőlem, de azt is szem előtt tartjuk, hogy lépésről lépésre kell haladnunk, mert nem az a cél, hogy egyszer dobjak tíz gólt, hanem, hogy hosszú távon egyenletesen jó teljesítményt nyújtsak.

Mennyire ismered Budapestet, és mennyire az új csapatodat?
M. J.
 Sokszor jártam már a magyar fővárosban, így nyugodtan ki merem jelenteni, hogy az egyik legszebb hely, ahol csak voltam. Az új csapattársaim közül gyakorlatilag mindenkit ismerek, igaz, senkit sem barátomként, hanem kiváló kézilabdázóként.

(FTC)

hird