Kézilabda Live

Indul Nagy László nemzetközi kézilabdás tábora

Június utolsó vasárnapján kezdődik és július 6-ig tart az olimpiai negyedik helyezett válogatott és az MKB Veszprém világklasszis átlövője, Nagy László nemzetközi kézilabdás tábora. Amint a játékos az MTI-nek elmondta: a rendezvénynek az elmúlt évekkel ellentétben idén nem Spanyolország, hanem a veszprémi Stadion Sportcsarnok és a Vetési Albert Gimnázium csarnoka ad otthont. A tábor a 8-17 éves korosztálynak nyújt sportolási és kikapcsolódási lehetőséget.

Hozzátette: az egyhetes rendezvényen a szervezők neves külföldi és magyar edzők jelenlétével biztosítják a gyerekek edzésének szakmai felügyeletét. A szervezők sztárjátékosok látogatásával kívánják színesíteni a tábor mindennapjait, emellett számtalan izgalmas programmal is készülnek. Minden további információ a http://19laszlonagy.com oldalon található meg.

“Nagyon hosszú volt az idény, hiszen a tavalyi londoni olimpia előtt már egy hónappal megkezdtük a felkészülést, és azóta csak néhány nap pihenőnk volt. Ráadásul most még egy fogműtéten is átestem. A gyerekek táborát nagyon várom, élmény velük foglalkozni” – mondta az MTI-nek Nagy László.

forrás: www.sportgeza.hu

fotó: www.sport365.hu