Kézilabda Live

Junior-győzelem Algéria ellen

Junior-győzelem Algéria ellen

A férfi junior válogatott a hétvégén összetartáson vett részt, ahol felkészülési mérkőzéseket játszottak Algériával, a világbajnokság házigazdájával. Gyurka János csapata már a július 18-án kezdődő U21-es világbajnokságra készül. A keret továbbá július 4-én részt vesz a 4 Nemzet tornáján, ahol Szlovénia, Algéria és Oroszország ellen játszik. „Célunk, hogy gyors és zökkenőmentes legyen a támadás és védekezés, és hogy nagyon kevés cserével játszunk, és ugyanazon játékos felkészült legyen védekezésben és támadásban egyaránt.” – mondta Gyurka János, a junior válogatott edzője. „Ami a világbajnokságot illeti, nagyon erős a csoport, de a játékosok nagyon keményen dolgoznak azért, hogy jól szerepeljenek a világbajnokságon. Célunk, természetesen minél előkelőbb helyen végezni, ám nagyon nehéz ellenfelekkel mérkőzünk meg. Egyik ellenfelünk Németország, aki komoly eredményeket ért el és a tavalyi Európa-bajnokság ezüstérmese volt. Norvégia 5. helyezést ért el az Eb-n, és rengeteget fejlődtek azóta. Mind a német, mind a norvég csapat teljes kerettel érkezik a világbajnokságra, így nehéz dolgunk lesz. Feröer ellen még nem játszottunk, de nagyon magas és erős játékosaik vannak, és rendkívül dinamikus játékot játszanak. Dél-Korea és Chile sem lesz egyszerű feladat.”

Magyarország U21-Algéria U21 24-23 (13-15)
Balatonboglár, játékvezetők: Fekete, Tóth.
MAGYARORSZÁG: Rózsavölgyi, Pásztor (kapusok), Molnár 1, Fekete 2 (1), Varju 3, Ubornyák, Szakály 3, Füzi 1, Schmid 1, Kovács 5, Szita, Gábor, Tóth 6 (3), Török 2. Edző: Gyurka János.
ALGÉRIA: Ghedbane/Djemaa (kapusok), Hammad 1/Bougha, Khemici 4/Abdi, Slimani/Allioui, Bentaieb, Koudia, Naim 3 (3), Chebli, Benmessaoud 2, Hellal 1, Meklout 1, Blida, Kouri 3, Segueni 1, Fredj, Hadj 6 (2), Djeghaba, Djedid 1. Edző: Kadi Abdelkader.
Kiállítások: 6, ill. 8.Hétméteresek: 5/4, ill. 6/5.
(MKSZ)

hird