Kézilabda Live

„Nagyon együtt kell lennünk” – nyilatkozta csapatkapitányunk a hétvégével kapcsolatban

A május 7-8-i Women’s EHF Final4-ra már gőzerővel készül a Győri Audi ETO KC. Ambros Martín vezető edző mellett olyan játékosokkal beszélgettünk, akik számára a BL Final4 hangulata nem újdonságAmbros Martín:
„Klasszis ellenféllel kerültünk szembe már az elődöntőben. Jól ismerjük a címvédő játékát, hiszen idén már kétszer is találkoztunk velük. Tanultunk azokból a meccsekből. Nagyon fontos lesz, hogy miként kezdjük a meccset. Teljes és maximális koncentráltságra lesz szükségünk, nem engedhetünk meg magunknak olyan rövidzárlatokat, mint a podgoriciai középdöntőben. A csapat minden tagja maximális elszántsággal dolgozott a héten, de nem csak most, egész szezonban azért dolgoztunk, hogy eljussunk ide. A Final4 mezőnye kétség kívül a valaha volt legerősebb, de én képesnek érzem a csapatot a győzelemre szombaton! Tovább egyelőre nem tekintünk, a Buducsnosztra koncentrálunk. Sokat jelent majd a hazai közönség, hiszen ők nyújthatják azt a többletet, ami a végelszámolásnál sokat érhet. Ha jósolni kellene, akkor mind a négy csapatnak 25% esélyt adnék jelenleg a végső győzelemre.”

Görbicz Anita:
“Az élet úgy hozta, hogy a Buducsnoszttal kerültünk össze, de idén már az elődöntőben. Nem lesz egyszerű dolgunk, de azon vagyunk, hogy a legjobbunkat nyújtva legyőzzük őket. Jó formában vagyunk, remek edzésekkel készültünk fel a FINAL4-ra, de most nagy nagyon együtt kell lennünk. Nagyon várom, hogy pályára lépjünk, jó lesz ismét átérezni azt az érzést, hogy ennyi ember szurkol nekünk.”

Heidi Löke:
“Nagyon várom már az összecsapást, igazi kemény csata lesz a pályán! Amikor az Audi ETO és a Buducsnoszt találkozik, az mindig sokkal több, mint egy szimpla mérkőzés. Ráadásul most hibázni sem lehet. Mindkét csapatnak a döntőbe jutás a célja, éppen ezért a védekezések dominálnak majd a mérkőzésen. Személy szerint alig várom, hogy ismét megküzdessek a gólokért a podgoricai védelemmel!”

Linn Sulland:
“Nagyon örülök, hogy idén is a Final Fourban játsszak, igaz most az Audi ETO-val. Szeretnék visszavágni nekik a tavalyi döntőért, és szeretnék ismét döntőt játszani! Az elődöntőben rendkívül fontos lesz a csapatjáték, ami egyértelműen a mi nagy erősségünk. Remekül tudunk együtt küzdeni a közös célért, mindegy hogy épp ki van pályán a csapatból. Talán a hosszabb cserepadunk az, ami pluszt jelenthet majd, nem csak a Buducsnoszt elleni mérkőzésen, hanem a vasárnapi meccsen is.”

(Győri Audi ETO KC)

hird