Kézilabda Live

Edző váltás Debrecenben

December első napjától a kétszeres BL-győztes szlovén szakember irányítja a DVSC-TVP munkáját.

A váltásról a hétfőn délután tartott csapatmegbeszélésen értesültek a játékosok, s kedden reggel már Tone Tiselj tartja az edzést.

– Most éreztem, hogy a csapat eljutott arra a pontra, amelyen megállt a fejlődés, nem éreztem, hogy a kritikus pontokon a csapat és az edző egymást segítve túl tudna lendülni és tovább tudna fejlődni – mondta el Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője. – Ebben egyetértettünk Varga Józseffel is, éppen ezért közös megegyezéssel szűnik meg a vezetőedzői szerződése. Most pihen, de júliustól reményeink szerint a DVSC kötelékében fogja folytatni a munkáját. Ilyenkor szoktak jönni a közhelyek, de én ezektől menetesen szeretném elmondani, hogy Varga József olyan időszakban vette át a csapat irányítását, amikor kevesen jöttek volna Debrecenbe. Két és fél év alatt egy kieső csapatból stabil középcsapatot épített, ez tényleg tiszteletre méltó, amiért hálásak vagyunk neki. A szlovén edzővel fél plusz egyéves szerződést kötött a DVSC Kézilabda Kft., azaz nyáron, az eddig eltelt idő tapasztalatait elemezve döntenek a folytatásról.

TONE TISELJ

Születési idő: 1961., szeptember 21.
Állampolgársága: szlovén
Klubjai játékosként: Aero Celje
Klubjai edzőként: Krim Ljubljana nők (szlovén), KIF Vejen férfiak (dán), Buducsnoszt Podgorica nők (montenegrói), Celje PL férfiak (szlovén), Gorenje Velenje férfiak (szlovén), Krim Ljubljana nők (szlovén), HCM Baia Mare nők (román)
Szövetségi kapitányként: Szlovénia (nők), Szlovénia (férfiak), Montenegró (nők)
Sikerei edzőként2x női BL-győztes (2001, 2003)1x női Szuperkupa-győztes (2003), 2x női BL 2. (2004, 2006), 9x női szlovén bajnok (2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2012, 2013, 2014), 1x férfi szlovén bajnok (2010), 9x női szlovén kupagyőztes (2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2012, 2013, 2014), 1x férfi szlovén bajnok (2010) 1x férfi szlovén kupagyőztes (2010), 1x női montenegrói bajnok (2008), 1x női montenegrói kupagyőztes (2008)
Sikerei szövetségi kapitányként1x férfi Eb 2. (2004)

hird