Kézilabda Live

Összefogás a Vác KEK-szerepléséért

Váci NKSE Női kézilabda

A jó, sőt bravúros szereplés is okozhat néha problémákat. Így járt a KEK-ben szereplő Váci NKSE. A Gulyás István irányította hölgyek a legjobb nyolc közé kerülésért vívott párharcban az idegenbeli nyolcgólos verség után odahaza parádés 60 perc alatt 29-19-re (14-9) legyőzték, a horvát Koprivnicát, így továbbjutottak!

Ezzel a kiváló teljesítménnyel a csapat vezetői sem számoltak, legalábbis a büdzsében nem tartalékoltak pénzt a következő forduló költségeire, a negyeddöntő nevezési díjára (750 euró) és az útiköltségre. Márpedig a sorsolás eredményeképpen Franciaországba, az Issy Paris-hoz kell utazniuk Klivinyiéknek. A gallok ráadásul késlekedtek a kinti mérkőzés időpontjának kijelölésével, a napok múlásával pedig folyamatosan nőttek a repülőjegyárak. Komoly veszélybe került a további szereplés, ezért Kirsner Erika segítséget kérő felhívásban fordult a klub honlapján keresztül a szurkolókhoz, a város vezetőihez, a támogatókhoz. Még az is

felvetődött, hogy a klubelnök a saját nevére vesz fel hitelt a gondok orvoslására. Időközben annyi kiderült, hogy a nevezési díjat már sikerült határidőre kifizetni, a repülőjegyek is megvannak, a jövő szombati első, hazai meccs rendezési költségeinek előteremtéséről és a feltételekről azonban még több céggel tárgyal a klubelnök, aki saját pénzét is feláldozta az ügy érdekében, és az NSO Tv-nek azt is elárulta, hogy a szövetség mellett a Fradi, a Győr is segített, de még Finnországból is érkezett adomány. Most már biztosnak tűnik, hogy az együttes elutazik a francia fővárosba.

A mérkőzések időpontjai:

2013. március 9. (szombat) 16.00: Váci NKSE – Issy Paris

2013. március 15. (péntek) 19.30: Issy –Vác

A további párosítás:

Bera Bera (spanyol)–Thüringer HC (német)

Rosztov Don (orosz)–HC Leipzig (német)

Dinamo Volgográd (orosz)–Hypo NÖ (osztrák)

hird