Csatlakozás

Dragan Gajic Veszprémben!

Átigazolási hírek

Dragan Gajic Veszprémben!

A szlovén jobbszélső 2 évre írt alá a magyar bajnokhoz.
A mai napon hivatalossá vált, hogy Dragan Gajic a következő két szezonban a Telekom Veszprém csapatát fogja erősíteni, kontraktusa 2018. június 30-ig szól.

A szlovén válogatott 188 cm magas és 85 kg súlyú jobbszélsője az 50-es számmal fog szerepelni a magyar rekordbajnok színeibe.Dragan Gajic 1984. július 21—én született Celjében. Pályafutását az RK Rudar Evj csapatában kezdte. 2004 és 2011 között – egy éves zágrábi kitérővel (2009-2010) – az RK Celje Pivovarna Lasko együttesében játszott, ahol hatszor lett szlovén bajnok és ötször kupagyőztes. A Zagreb színeiben az ott töltött egy esztendő alatt megnyerte a horvát bajnokságot és a kupát is. Celjéből a francia Montpellierhez szerződött, amellyel 2014-ben az EHF Kupában a második helyen végeztek, ő pedig a versenysorozat gólkirálya lett.
2005 óta tagja a szlovén válogatottnak. A 2015-ös világbajnokság kimondottan jól sikerült számára, hiszen 71 találatával a torna gólkirálya lett, és az All-Star csapatba is bekerült.

Isten hozott Veszprémben, “Gajo”! Sok sikert kívánunk csapatunk színeiben!
(Veszprém)

Tovább
hirdetés
Hozzászólások

Továbbiak innen: Átigazolási hírek

  • Átigazolási hírek

    Vissza Franciaországba

    Szerző

    William Accambray (30 éves, háromszoros vb.győztes, olimpiai bajnok és eb.győztes) jelenleg a szlovén Celje játékosa, de...

  • Átigazolási hírek

    Erősít a Siófok

    Szerző

    A nemzetközi kupában remek sikert ért el eddig a csapat. Bejutottak az EHF kupában az elődöntőjébe....

  • Átigazolási hírek

    Termány Rita elhagyja az MTK-t

    Szerző

    A hírek szerint Termány Rita (24 éves) az idény végén egyesületet vált. A válogatott kerettag egy...

  • Átigazolási hírek

    Merre tart Vujin?

    Szerző

    Marko Vujinnak (35 éves) a THW Kiel balkezes átlövőjének a szezon végén lejár a szerződése.Az biztos,...

  • Átigazolási hírek

    Jövés-menés Siófokon

    Szerző

    A megjelent román és magyar újságokba, hogy távozik az idény végén a két román válogatott játékos...

Közvetítések ma a TV-ben

Legnépszerűbb a héten

hirdetés


Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

Átigazolási hírek

Átigazolási hírek

Vissza Franciaországba

Szerző 2019-03-15

Átigazolási hírek

Erősít a Siófok

Szerző 2019-03-13

Átigazolási hírek

Termány Rita elhagyja az MTK-t

Szerző 2019-03-10