Csatlakozás

Pawel Paczkowski kölcsönbe érkezik Veszprémbe

Átigazolási hírek

Pawel Paczkowski kölcsönbe érkezik Veszprémbe

Hivatalossá vált, hogy a PGE Vive Kielce jobbátlövője, a jelenleg kölcsönben a Motor Zaporozsjéban játszó Pawel Paczkowski, a Telekom Veszprém együttesében folytatja pályafutását kölcsönben, 2019 júliusától.

A 195 centiméteres és 97 kilós lengyel kézilabdázó 1+1 éves megállapodást kötött leendő csapatával.
Pawel Paczkowski 1993-ban született, profi karrierjét pedig 2010-ben kezdte a Wisla Plockban. A kék-fehér alakulattal egy arany- és két ezüstérmet szerzett a lengyel pontvadászatban, majd 2014-ben a rivális Kielcéhez igazolt. Érkezését követően kölcsönadták a francia Dunkerque-nek, majd a következő két idényt már Kielcében töltötte, amelynek színeiben mindkét évben bajnok és kupagyőztes lett, 2016-ban pedig Bajnokok Ligáját nyert. A 2016/17-es idényben megválasztották a lengyel bajnokság legjobb átlövőjének. 2017-ben a Kielcétől kölcsönbe került két évre a Motor Zaporozsjéhoz, ahol ukrán bajnok lett. Új állomáshelyén az első szezonjában 29 találatot ért el a Bajnokok Ligájában, míg idén már 38-nál tart.
(Veszprém)

Tovább
hirdetés
Kapcsolódó
Hozzászólások

Továbbiak innen: Átigazolási hírek

Közvetítések ma a TV-ben

Legnépszerűbb a héten

hirdetés


Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

Átigazolási hírek

Átigazolási hírek

Vladimir Cupara Veszprémbe igazol

Szerző 2018-12-29

Átigazolási hírek

Fél évre kölcsönvettük Horváth Dórát

Szerző 2018-12-21