Csatlakozás

Férfi keret a vb-selejtezőkre

Férfi VB

Férfi keret a vb-selejtezőkre

Kihirdette keretét a Szlovénia elleni világbajnoki selejtezőkre Ljubomir Vranjes, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya. A két mérkőzésre visszatér a csapatba a nemzeti válogatottól korábban búcsúzó Nagy László is.

A 19 fős keret 16 tagja kezdi meg a felkészülést május 28-án Budaörsön, a külföldi bajnokságokban még szereplő játékosok, Bartók Donát, Borbély Ádám és Faluvégi Rudolf egy héttel később csatlakoznak az együtteshez.

Császár Gábor a klubszezon végén elvégzett térdműtétje miatt nem lehet tagja a keretnek, szerepel a névsorban viszont az egyaránt sérülésből visszatérő Lékai Máté és Faluvégi Rudolf.

– A világbajnokságra való kijutáshoz mindkét mérkőzésen a legjobbunkat kell nyújtanunk – hangsúlyozta Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány. – Mindent megteszünk majd a győzelemért. A szlovén csapat vb-bronzérmesként favoritnak számít, tehát mondhatjuk, hogy a világ egyik legjobb csapata ellen szállunk harcba. Bízom a keret tagjaiban, ami pedig Jamali Imant illeti, leültünk, beszélgettünk, és ezt követően döntöttem úgy, hogy ezúttal nem lesz a csapat tagja. Fontos, hogy mindenki, aki ott van a keretben, képes legyen száz százalékosan odatenni magát, mentálisan és fizikálisan egyaránt, mindkét mérkőzésen.

– Már a sorsolás pillanatában tudtuk, hogy rendkívül erős ellenféllel szemben vívhatja ki a magyar válogatott a világbajnoki részvétel jogát, a tokiói olimpia szempontjából viszont nagyon fontos, hogy ott legyen a csapat a jövő évi vb-n. Felkérést kaptam rá a szakmai stábtól és a szövetségtől, hogy erre a két mérkőzésre még legyek tagja a válogatottnak, ami megtisztelő számomra, és szeretnék mindent megtenni annak érdekében, hogy a csapat ott legyen a január tornán – mondta el kerettagsága kapcsán Nagy László.

A magyar csapat június 9-én lép pályára Koperben, majd június 13-án fogadja Veszprémben a szlovénokat. A párharc győztese vehet részt 2019 januárjában a dán-német közös rendezésű világbajnokságon, amelynek győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőn.

Az olimpiai kvalifikáció következő versenye a 2020-as, immár 24 csapatos norvég-osztrák-svéd közös rendezésű Európa-bajnokság, amelynek győztese részt vehet az olimpián, a további két legjobb helyen végző együttes – amely korábban még nem szerzett részvételi jogot az olimpiai kvalifikációs tornára – szintén ott lehet az ötkarikás selejtezőn 2018 tavaszán.

A magyar férfi válogatott kerete a Szlovénia elleni vb-selejtezőkre:

Kapusok: BORBÉLY Ádám (Orlen Wisla Plock, lengyel), MIKLER Roland (Telekom Veszprém), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélsők: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE), ORSZÁGH Ádám (Dabas KC VSE)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Telekom Veszprém), BALOGH Zsolt (MOL-Pick Szeged), BARTÓK Donát (TBV Lemgo, német), NAGY László (Telekom Veszprém)
Irányítók: JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (MOL-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Telekom Veszprém), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya)
Balátlövők: BODÓ Richárd (MOL-Pick Szeged), FALUVÉGI Rudolf (HBC Nantes, francia), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém)
Balszélső: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE)

(MKSZ)

Hozzászólások

Továbbiak innen: Férfi VB

Közvetítések ma a TV-ben

Legnépszerűbb a héten

hirdetés


Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

Átigazolási hírek

Átigazolási hírek

Borut Mackovsek Veszprémbe igazol

Szerző 2018-06-14

Átigazolási hírek

Jövés-menés Füreden

Szerző 2018-06-14
KNKSE

Átigazolási hírek

Kecskeméten Varga József lesz az edző

Szerző 2018-05-31