Csatlakozás

Bencze József lemondott a gyöngyösi vereséget követően

Bencze József lemondott a gyöngyösi vereséget követően

Friss

Bencze József lemondott a gyöngyösi vereséget követően

Az idei bajnokságot – a jó nyári felkészülés ellenére – a vártnál sajnos gyengébben kezdtük, a legutóbbi gyöngyösi vereség után pedig a szakember kérte felmentését a vezetőedzői teendők ellátása alól, amit a vezetőség a mai napon elfogadott.Figyelemmel arra, hogy a következő, kevesebb mint két hétben négy fontos mérkőzés vár csapatunkra, így a vezetőség Alem Toskicot és Baranyai Norbertet kérte fel a csapat felkészítésére.

Bencze József közel két éve, egy Dubrava elleni tízgólós vereség után vette át a szezont rosszul kezdő csapatunk irányítását.Abban az idényben a bajnokságot végül a 6. helyen fejeztük be, megismételve ezzel az egy évvel korábbi eredményünket.Ugyanebben a szezonban sikerült eljutni a Magyar Kupa Final Fourba, ahol aztán a negyedik helyen zártak a mieink.

A tavalyi szezonban a bajnokságban sikerült jelentősen előre lépnünk, hiszen mindamellett, hogy az 5. helyen zártuk a szezont, szinte minden mutatóban jobban végeztünk, mint egy idénnyel korábban.

A klubunknál szinte a kezdetektől dolgozó Bencus munkájára természetesen a továbbiakban is számít a klub vezetése, ennek pontos kidolgozására azonban a jövőben kerülhet sor.

(Csurgó)

Hozzászólások

Továbbiak innen: Friss

Közvetítések ma a TV-ben

Legnépszerűbb a héten

hirdetés


Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

Átigazolási hírek

Átigazolási hírek

Merre tart Karabatic?

Szerző 2019-10-09

Átigazolási hírek

Vujovic Berlinben folytatja

Szerző 2019-10-02

Átigazolási hírek

Kulcsjátékosok hosszabbítottak Győrben

Szerző 2019-09-24