Csatlakozás

Dushebajev latolgatásai

Férfi kézilabda

Dushebajev latolgatásai

Bár a magyar férfi kézilabda-válogatott három vereséggel zárta a hétvégi spanyol tornát, Talant Dushebajev, a csapat szövetségi kapitánya nincs elkeseredve. Úgy véli, kevés volt az idő a felkészülésre, ehhez képest nem ítéli rossznak a fiúk játékát. Bár nyilván nem örül a végeredménynek, úgy érzi, az nem csak a játékosok számlájára írható, hanem az ő mulasztása is benne van. Nem volt elég idő tréningezni, aminek köszönhetően volt mérkőzés, ahol egyszerűen a végét már nem bírták szuflával a csapattagok. Emellett a koncentráció hiányát is felhozza okként és rávilágít arra, hogy bizony van különbség veszprémi, szegedi és más játékosok között.
Minden jelenlegi kudarc ellenére a kapitány úgy érzi, befogadta őt a válogatott, egyre javul a munkakapcsolata a csapattal, megértik, elfogadják egymást mind szakmailag, mind emberileg. A csapat szó januárban húsz főt jelentett, Dushebajev azonban további öt játékosra is számít, majd hozzáteszi, a keret kapuja nyitva áll, ki- és bejárás megtörténhet. A szakember szerint legfontosabb most az Európa-bajnoki, majd az olimpiai kvalifikáció.

Fotó: www.nepszava.hu

Tovább
Hozzászólások

Továbbiak innen: Férfi kézilabda

  • Gulyás István Gulyás István

    Férfi kézilabda

    Férfi keret a márciusi összetartásra

    Szerző

    Március 2-3-án Budaörsön kerül sor a férfi válogatott összetartására, amelyen a klubok hozzájárulásának köszönhetően, az áprilisi...

  • Férfi kézilabda

    Mozgások Veszprémben

    Szerző

    A Veszprém hivatalosan is megerősítette, hogy Jorge Maqueda, a MOL-Pick Szeged jobbátlövője jövő szezontól kezdve a...

  • IHF IHF

    Férfi kézilabda

    Férfi csoport beosztás

    Szerző

    Az IHF, a Nemzetközi Kézilabda Szövetségben elkészitették a férfi három olimpiai kvalifikációs torna csoportbeosztását. Franciaország,Párizs: Franciaország,...

  • Férfi EB

    Várható változás!

    Szerző

    A férfi Eb-n Norvégiában óriási csalódást okozott a francia válogatott, mert nem jutott tovább a csoportjából....

  • Férfi EB

    Spanyolország a győztes

    Szerző

    Hatalmas küzdelmet hozott a döntő. Érdekes volt, hogy a Tisza-partiaktól négyen, Maqueda és Canellas, Stepancic, valamint...

Közvetítések ma a TV-ben

Legnépszerűbb a héten

hirdetés


Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

Átigazolási hírek