Csatlakozás

Ilic visszavonul

Friss

Ilic visszavonul

Bejelentette visszavonulását a profi kézilabdázástól a Telekom Veszprém balátlövője, Momir Ilic.

Momir Ilic szülővárosában, a Samot Arandelovacban kezdte profi karrierjét, ahol egészen 2001-ig játszott, majd a Kolubara-Lazarevacba igazolt. 2002-ben a szabadkai Fidelinka Subotica csapatához került, ahol egészen 2004-ig játszott, majd következett a nemzetközi porondra való betöréshez szükséges váltás, amikor is a szlovén Gorenje Velenjéhez igazolt. Itt a Bajnokok Ligájában szerepelhetett, és ki is használta a lehetőséget, hiszen a Velenjében töltött két szezon alatt 91-szer volt eredményes a legrangosabb európai kupasorozatban. Fel is figyelt rá a német Gummersbach, ahová Szlovénia után vezetett az útja. 2006-tól 2009-ig játszott itt, és utolsó idényében sikerült EHF Kupát nyernie a németekkel. Ezután a THW Kiel következett, ahol mindent megnyert, amit kézilabdázó egy Bundesliga csapattal megnyerhet. Kétszeres Bajnokok Ligája győztes, háromszoros német bajnok és kupagyőztes és kétszeres német szuperkupa győztesként hagyta el az észak-német csapatot, hogy 2013-ban a Veszprémhez csatlakozzon.

Az „Építőkkel” öt alkalommal került be a VELUX EHF Bajnokok Ligája Final4-jába, illetve eddig ötszörös magyar bajnoknak, ötszörös Magyar Kupa győztesnek, kétszeres SEHA Liga győztesnek vallhatja magát. Két ízben is ő lett a BL gólkirálya: a 2014-15-ös szezonban 114, majd a 2015-16-os idényben 120 gólt szerzett. A magyar rekordbajnok színeiben eddig összesen 266 mérkőzésen lépett pályára és 1162 gólt szerzett.

A szerb válogatottban 125 mérkőzésen 456 találat fűződik a nevéhez. A legjobb eredménye a 2012-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságon elért második hely, ráadásul a kontinenstorna legjobb játékosának is megválasztották.

Momir várhatóan a Klub alkalmazásában marad, azonban pontos pozíciójáról később dönt a vezetőség.
(Veszprém)

Hozzászólások

Továbbiak innen: Friss

Közvetítések ma a TV-ben

Legnépszerűbb a héten

hirdetés


Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

Átigazolási hírek

Átigazolási hírek

Új színekben

Szerző 2019-06-10

Átigazolási hírek

Jamali elhagyja Veszprémet

Szerző 2019-06-10

Átigazolási hírek

Füredi távozók

Szerző 2019-05-30