Csatlakozás

Sikeres magyar játékvezetői vizsga

Friss

Sikeres magyar játékvezetői vizsga

Sikeresen zárta a balatonboglári EHF-játékvezetői vizsgát a Bíró Ádám, Kiss Olivér bíró kettős, a hatodik nemzetközi kategóriás magyar páros.

A Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Bizottságának és Játékvezetői Albizottságának szervezésében a NEKA balatonboglári bázisán Andorka Sándor mentorálásával szervezett bíróvizsgát az Európai Kézilabda-szövetség (EHF), amely egy-egy fiatal cseh, magyar, román, koszovói, spanyol és ukrán párosnak adott lehetőséget a bizonyításra. A négynapos teszt végén az EHF értékelte a párosokat, és valamennyi kettős, köztük a magyar Bíró Ádám-Kiss Olivér páros is megfelelt a követelményeknek, így hamarosan már az EHF által szervezett mérkőzéseken (európai kupatalálkozók, válogatott mérkőzések és versenyek) is közreműködhetnek a játékvezetők:

– Az Európai Kézilabda Szövetség elégedett volt a szervezéssel, Dragan Nacsevszki, az Európai Kézilabda Szövetség Verseny Bizottsága nevében a párosok teljesítménye mellett méltatta a helyszínt és a vizsgahét megrendezését is – mondta el Andorka Sándor, az MKSZ Nemzetközi Bizottságának elnöke. – A jelölteknek fizikai és elméleti teszteken kellett megfelelniük, valamint két-két mérkőzést is vezettek, amelyekhez nagy segítséget nyújtottak a klubok, a Siófok, a Komló, a Balatonfüred és a Csurgó, hiszen a szezon végén is rendelkezésre álltak a mérkőzéseken. Fontos szólni néhány szót a magyar páros vizsgateljesítményéről, Bíró Ádám és Kiss Olivér a vizsga valamennyi szegmensét kiemelkedően zárta. Három további fiatal magyar kettős, Altmár Kristóf és Horváth Márton, Marton Zsófia és Szabó Eszter, valamint Répás Georgina és Sebők Stefánia is részt vehetett a vizsgahéten, egyfajta felkészülésképpen, hiszen hamarosan talán ők is vizsgázhatnak majd, az EHF-nek ugyanis célja és szándéka, hogy folyamatosan gondoskodjon a megfelelő játékvezető-utánpótlásról.

Hozzászólások

Továbbiak innen: Friss

Közvetítések ma a TV-ben

Legnépszerűbb a héten

hirdetés


Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

Átigazolási hírek

Átigazolási hírek

Lorger lehet a megoldás

Szerző 2018-08-15

Átigazolási hírek

Új arcok Óváron

Szerző 2018-07-03

Átigazolási hírek

Stas Skube távozik Szegedről

Szerző 2018-06-27