Csatlakozás

Női keret az Eb-selejtezőkre

Női EB

Női keret az Eb-selejtezőkre

Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette keretét a magyar női válogatott idénybeli utolsó két Eb-selejtezőjére. Amennyiben az együttes begyűjti a két pontot Koszovóban, bebiztosítja Eb-részvételét, a fehéroroszok elleni hazai sikerrel pedig a mieink csoportelsőségüket is biztossá tennék. Az együttes május 25-étől készül együtt Győrött, május 30-án lép pályára Pristinában, végül június 2-án Kecskeméten zárja a kvalifikációs sorozatot.

– Nagyon fontos számunkra, hogy mindkét mérkőzést megnyerjük és a csoport élén végezzünk, hiszen ezzel az Európa-bajnoki kiemelésnél előrébb tudunk kerülni – mondta el Kim Rasmussen szövetségi kapitány. – Koszovóban nem okozhat gondot a két pont megszerzése, de már a felkészülés kezdetétől száz százalékosan koncentrálnunk kell, hogy Fehéroroszország ellen is nyerjünk. A junior korosztályú játékosok közül ezúttal egyedül Háfra Noémire számítok, a többiek pihenőt kapnak az U20-as világbajnokság felkészülésének kezdete előtt. Rendkívül hosszú szezon végén vagyunk, több játékos bajlódik kisebb-nagyobb problémákkal. Pálos-Bognár Barbara és Kovács Anna többször is helyet kapott már a keretben, vagy éppen szerepelt a világversenyeken, ismerik, tudják azt a játékot, amit szeretnénk játszani, rájuk ezúttal alapvetően az edzőtábor elején, az edzéseken számítok, de ha a keret többi tagja közül bárkivel történne valami, vagy csupán elővigyázatosságból pihenőt kellene kapniuk a többieknek, akkor Barbara és Anna a mérkőzéseken is bevethetőek. Rendkívül hasznos volt, hogy a legutóbb a B-válogatott keretét is életre hívtuk, köszönöm a klubok és a szövetség segítségét. Így még nagyobb a rálátásom a mezőnyre, Such Nelli a legutóbbi összetartás nyomán kapott helyet a keretben.

A magyar női válogatott kerete:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), SUCH Nelli (Siófok KC)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KARNIK Szabina (MTK Budapest), KISS Nikolett (Érd), KOVÁCS Anna
Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), PÁLOS-BOGNÁR Barbara (Budaörs), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), SIRIÁN Szederke (DVSC-TVP), SZABÓ Laura (Érd)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélsők: PUHALÁK Szidónia (Győri Audi ETO), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

A 7. selejtezőcsoport további programja:

Május 30. 18:00, Pristina: Koszovó-Magyarország
Május 31. 18:00, Minszk: Fehéroroszország-Hollandia
Június 2. 15:00, Almere: Hollandia-Koszovó
Június 2. 16:30, Kecskemét: Magyarország-Fehéroroszország

Az Eb-selejtezőcsoport állása: 1. Hollandia 6 p, 2. Magyarország 6 p, 3. Fehéroroszország 4 p, 4. Koszovó 0 p

A csoport első két helyezettje és a hét selejtezőcsoport legjobb harmadik helyezettje jut ki a kontinensviadalra.

Eb-sorsolás: 2018. június 12., Párizs
Európa-bajnokság: 2018. november 29.-december 16., Franciaország

(MKSZ)

Tovább
hirdetés
Kapcsolódó
Hozzászólások

Továbbiak innen: Női EB

Közvetítések ma a TV-ben

Legnépszerűbb a héten

hirdetés


Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

Átigazolási hírek

Átigazolási hírek

Lele Ákos Orosházán folytatja

Szerző 2018-05-18

Átigazolási hírek

Varsandán Milán újra Gyöngyösön

Szerző 2018-05-18