Csatlakozás

Megkezdte a vb-felkészülést a női válogatott

Női VB

Megkezdte a vb-felkészülést a női válogatott

Hétfőn 18 játékossal Budapesten megkezdte a világbajnoki felkészülést a magyar női válogatott, amely szerdán utazik el a norvégiai Möbelringen Kupára.

Tomori Zsuzsanna ott volt a csapat edzőtáborában, ám Kim Rasmussen szövetségi kapitánnyal egyeztetve egyelőre sérülése utáni rehabilitációját folytatja, és a jövő hét elején ismét egyeztet a csapat szakmai vezetésével. Szucsánszki Zita tartalékként készül tovább, és a jövő héten akár ő is csatlakozhat a válogatotthoz, ha szükség lesz rá.

– A legfőbb célunk, hogy jó szellemiségű csapat képviselje Magyarországot a világbajnokságon, fontos, hogy jó hangulatban dolgozzunk – mondta el Kim Rasmussen szövetségi kapitány. – Az év során több extra edzést, illetve felkészülési időszakot is be tudtuk iktatni, most, közvetlenül az év végi világverseny előtt azonban szinte alig lesz edzésünk, viszont rendkívül erős csapatokkal találkozunk a vb-t megelőző felkészülési tornán, Norvégia, Oroszország és Dél-Korea ellen felmérhetjük, hol is tartunk. A legfontosabb a stabil védekezés és az indításgólok elérése. Elképzelhető, hogy kicsit talán „unalmasabb” lesz a csapat játéka, de a cél, hogy fegyelmezettebb kézilabdát játsszunk.

A magyar női válogatott kerete:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), MAZÁK-NÉMETH Csilla (Siófok KC), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélsők: GÁVAI Szonja (Érd), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Möbelringen Kupa, Straume, Norvégia
November 23., csütörtök:18:15 Norvégia-Dél-Korea,20:30 Oroszország-Magyarország (tv: Sport1)
November 25., szombat: 16:00 Dél-Korea-Oroszország ,18:15 Norvégia-Magyarország (tv: Sport1)
November 26., vasárnap:16:00 Magyarország-Dél-Korea (tv: Sport2),18:15 Norvégia-Oroszország

(MKSZ)

Tovább
hirdetés
Kapcsolódó
Hozzászólások

Továbbiak innen: Női VB

  • Női VB

    Fél lábbal a vb-n!

    Szerző

    Női világbajnoki selejtező, 1. mérkőzés: AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG 23-41 (9-20) Graz, 1000 néző.V.: Nabokau, Kulik (fehéroroszok). Ausztria: Blazek,...

  • Női VB

    Női Vb Japánban

    Szerző

    A 24. női felnőtt világ bajnokságot 2019 decemberében Japánban,Kumamotóban rendezik.Két csapat már biztos résztvevő a versenynek:a...

  • Női VB

    Franciaország a győztes!

    Szerző

    Döntő: Franciaország–Norvégia 23–21 (11–10) Hamburg, 11 000 néző. V: Hansen, Christiansen (dánok) Franciaország: LEYNAUD – Dancette,...

  • Női VB

    Magabiztos győzelem Argentína ellen

    Szerző

    Megszerezte első győzelmét a magyar válogatott a németországi női világbajnokságon, a mieink nagy különbséggel verték Argentínát...

  • Női kézilabda

    Két forduló után, pont nélkül!

    Szerző

    Három góllal elveszítette 2. mérkőzését a németországi vb-n a magyar női válogatott Svédország ellen. Bíró kétszer...

Közvetítések ma a TV-ben

Legnépszerűbb a héten

hirdetés


Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia

Átigazolási hírek

Átigazolási hírek

Új színekben

Szerző 2019-06-10

Átigazolási hírek

Jamali elhagyja Veszprémet

Szerző 2019-06-10

Átigazolási hírek

Füredi távozók

Szerző 2019-05-30